Crayola Madáretető

Vigyáznunk kell környezetünkre, hasznosítsunk újra annyi kidobandó holmit, amennyit csak lehet.??
Én ebben segítek most nektek, hogy tudtok segíteni az árva kismadarakon, hogy mindig legyen mit enniük. Rendkívüli figyelemben a téli hónapok részesülnek, de miért ne segíthetnénk nekik az év minden napján?

Az elkészítéshez nincs szükség másra, mint egy üres tejesdobozra, egy kis spárgára, amivel majd felakasztjuk a fára a kész madáretetőt, ecsetre, temperára, alkoholos filcre, két faágra és egy festőköpenyre, hogy több festék kerüljön a dobozra, mint a gyerkőcök ruhájára és végül egy olló, amivel kivágjuk a bejáratait az etetőnek.✂???

Első lépésként mossuk ki a tejesdobozt szappanos vízzel. Miután megszáradt, találjuk ki a kompozíciót, hogyan szeretnénk, hogy kinézzen az etető. ??

 Válogassuk ki a színeket, készítsünk ki mindent, hogy a gyerekek választhassák ki, mivel és hogyan szeretnék megfesteni. Az doboz kivágást inkább a felnőttek végezzék el, az esetleges balesetek elkerülése végett. Ha kivágásra került a két bejárat kezdődhet is a festés. ?

A kiválasztott színnel, jó vastagon kenjük be a felületét, hogy elfedje eredeti mintáját. A száradást követően válasszuk ki, hogy melyik színnel és milyen mintákkal szeretnénk még színesebbé tenni a kis madárlakot. ?

Ha a festéssel végeztünk, ismét szülői feladat következik, mégpedig kifúrni a spárgának való lyukat, illetve a faágnak, vagy adott esetben, ha szeretnénk szimmetrikusabbá tenni, akkor használhatunk hurkapálcikákat, azoknak a helyét. Ha ezzel kész vagyunk, segítsünk a gyerekeknek átfűzni a spárgát, és bedugdosni a pálcákat a kijelölt helyekre. ????????

Ha mindennel végeztünk, már csak a megfelelő helyet kell kiválasztani az etetőnek és megtölteni finomabbnál finomabb madár nasival.

Kellemes időtöltést, legyetek kreatívak! ?
unnamed madareteto 21892152_5cbbc257d78ec44866e01523553f88a0_wm