Árnyékfestés, Diavetítés

A gyerekrajzok nemcsak papíron léteznek | MammBa - A baba és ...

„A rajzolás nem tanulható, arra születni kell.” Sokszor hallhattuk már ezt az állítást, azonban ez nem teljesen így van. Valóban vannak tehetségesebb emberek, akiknek mondhatni a kezükben van a tudás, másoknak viszont hosszú-hosszú órákat kell gyakorolni ahhoz, hogy valami hasonlót alkossanak, mint a célként kitűzött rajz.
Ez nincs másként a gyerekeknél sem. Segítenünk kell őket a fejlődésben és találni számukra olyan feladatokat, ami által inspirációt szereznek és motiválja őket a jövőben. A kiemelkedő tehetséggel bíró gyerkőcöknek segíteni kell, hogy az adott utat kövessék és ne engedjék, hogy tudásuk koruk előrehaladtával elkopjon. A motivált, de „kevésbé” tehetséges csemetéknek pedig segítő kezet kell nyújtani abban, hogy megtalálják azt, amiben a legjobbak. Ám térjünk vissza a rajzolásra. Hatalmas sikerélményt nyújthatunk a gyerkőcöknek azzal, ha olyan ötleteket találunk ki, amivel olyan műveket alkothatnak könnyen, amire ők maguk is büszkék és erőt ad nekik abban, hogy folytassák, amit elkezdtek. Figyeljünk arra is, hogy ne vegyük el a kedvüket olyan megjegyzésekkel, mint a „lehetne jobb”, „még nem az igazi”, stb.

Árnyfestés
Másolni viszonylag egyszerű, de az ember mégis ügyesnek és kivételesnek érzi magát a mű elkészítése után. Bizonyára minden háztartásban, az emeleti gyerekszobában megtalálhatóak a műanyag kidolgozott állatkák. A továbbiakban nincs szükség másra, csak egy állatkára, egy lapra, egy ceruzára és némi napfényre! Tegyétek a papírt az asztalra, állítgassátok fel az állatkákat és kezdődhet is a rajzolás. Garantált élmény a gyerekeknek, ezek az pozitív ingerek újabb és újabb kapukat nyithatnak ki a kis életükben.

Csendes alkotás: rajzoljunk árnyékot! - Mom With Five

Diavetítés
Sokféleképpen díszíthetünk fel egy szobát, van akinek könnyebben megy az önálló rajzolás, azonban többeknek ez kemény fejtörést okoz. Miért ne díszíthetné – kis szülői segítséggel persze – a gyerkőc a saját szobájának falát? Nincs szükség másra, mint egy diavetítőre és jó minőségű festékre, ami megmarad a falon. Válasszátok ki kedvenc meséjét, sötétítsetek be és kezdődhet a vetítős rajzolás. Pozitív impulzus a gyereknek és remek kikapcsolódás a szülőnek.

Hogyan dekoráljuk a gyerekszoba falát? | nlc