A színek hatása a gyerekekre

A színek tudat alatt hatalmas hatással vannak az érzéseinkre, az energiára, de még a testünkre is. Egyes színek stimulálják az agyat, kreativitásra ösztönöznek, segítik a tanulást. Más színek megnyugtatnak vagy éppen szorongást okoznak. Nincs ez másként a gyerekek esetében sem, sőt, ők akár érzékenyebbek is lehetnek a színekre, mint a felnőttek. 

Éppen ezért nem mindegy, milyen színekbe öltöztetjük gyermekünket, vagy milyen színű környezetet varázsolunk köré. Egy nyugtalan gyermeket egy erős színű szoba még feszültebbé tesz, de akár a hiperaktivitásban is szerepet játszhat egy amúgy is örökmozgó lurkó esetén. Ilyen helyzetekben érdemes nyugtató színeket használni, mint például a kék, a zöld, vagy a lila, és ezekből is a nyugodtabb árnyalatokat. 

Ruhákból persze válogathatunk színesen, de a gyerekszoba megtervezésénél ügyeljünk arra, hogy ne kerüljön a falra nyomasztó vagy nyugtalanító szín, hiszen a gyermekünk itt piheni ki a nap fáradalmait. A szakértők a babáknak egészen egyszerű faldekort javasolnak, és nagyjából 4 éves kor körül érdemes váltani valami érdekesebbre. 

A döntésben érdemes megfigyelnünk a gyerekek mindennapi választásait. Ahol tetten érhetjük gyermekünk ízlését, az például a bolt, egy több színben elérhető termék kiválasztásakor, vagy éppen az otthoni írószerkészlet leltárazása. Vajon azért kopik leggyorsabban a zöld ceruza, mert a gyerekek rengeteg erdőt és mezőt rajzolnak, vagy azért, mert ezzel a nyugtató színnel szeretik besatírozni a lapot? Érdemes más szemmel tekintenünk az abszurd színösszeállításokban pompázó alakokra a kifestőkönyvekben. Van olyan szín, ami láthatóan gyakrabban fordul elő, mint a többi? 

Ha megismerjük a különböző színek hatásait a gyermekünkre, az nagy segítség lehet a mindennapokban és a kiegyensúlyozott fejlődésben.