Sose gondoltad volna, hogy ilyen izgalmas lehet egy kavics: a gyerekek is imádni fogják???

Nincs is kellemesebb program az enyhe tavaszi délutánokon, mint egy séta a friss levegőn. Míg a felnőttek élvezik a langyos szellőt, a gyerekek nem feltétlen tudnak azonosulni a céltalan andalgással, mindig kell nekik valami cél.

Közös futóverseny helyett bízzuk meg a gyerkőcöket egy olyan feladattal, amit egyedül is csinálhatnak, veszélytelen, és később hihetetlenül élvezetes programot csinálhatunk belőle, akár egy borúsabb napon: gyűjtsenek kavicsot. ?

Formák és színek

A Dunaparton sétálva akaratlanul is kavicsok ezrei kövezik utunkat – amik egy kis fantáziával biztosan hasonlítanak valamire. Ne felejtsünk el táskát vagy zacskót vinni magunkkal, és szabjuk meg, hogy fejenként 10-10 kavicsot gyűjthet minden lurkó, amit később otthon kreativitásukat szabadjára engedve festhetnek meg.
Sima temperával, de filctollal is színes műalkotásokká varázsolhatóak a mezei, azaz dunai kavicsok – garantált, hogy a gyerekek alig fogják várni a következő gyűjtődéltánt, míg mi is kikapcsolódhatunk egy háborítatlan séta során.
Érdemes felszerelkezni vékony ecsetekkel, és nagy hangsúlyt fektetni arra, hogy ne használjanak túl sok vizet, ugyanis a domború felületeken könnyedén elfolyik a festék. A kész alkotásokat átlátszó lakkal le is fújhatjuk, hogy tartósabb legyen.
Nemcsak színes dekorelemeket, de játékokat is festhetünk: bárhova könnyedén magunkkal vihetünk egy katica-kavicsot, vagy kő-királylányt. ???‍♀️

kavicsfestés

(Képek: Pinterest.)